Bejegyzések

Zsömi -Taki-Áldás - Más szemszög

-
Psz.3682, Gorvik, Todvar, Nagy-Gorviki tanácsülés, valahol a hátsó sorokban… A csarnoknak is beillő tanácsterem zsúfolásig telt. Az ország jövőjéről döntő bíborosokat és nemeseket rengetegen akarták látni. A szertartást vezető ranashavik végzett a varázzsal, az áldás Ranagol jóváhagyásával erős fény kíséretében létrejött. – Nem látok innen semmit! – suttogta dühödten, és a nyomatékosítás végett meg is löködte széken álló társát a nagycsarnok kapujának egyik őre. – Majd mondom, mi történik, aztán nem maradsz le róla – sutyorogta vissza fentről a másik. – A szöveget meg úgyis hallod! Ő oltalmazzon téged, ranashavik – Ezt az a gróf mondta! – Melyik? – Amelyik ott térdepelt középen. Felállt és mondta. – Nagyszerű! Ezt én is meg tudnám csinálni. – A ranashavik felé nyújtja a kezét! – Miért nyúl a ranashavik felé? – Nem úgy! A bíboros nyújtja a kezét. Gyűrű van rajta! Pirosan csillan, úgyhogy az opál. – Opálos az anyád szeme! Az rubin te tuskó! – Akkor az, mit bánom én! Most od
Megjegyzés küldése
Itt van olvashatóan is! »

Bandi - MG: A kulcs - másik szemszög

-
  Leereszkedtünk a kürtőbe, az élőholtak nem jelentettek kihívást. Aztán már csak ki kellett várni, hogy kiszabadítsák a lunírveretes fémajtót. – Ezek itt crantai jelek – suttogta a bárd. – Felismertem… de nem az én szakterületem – felelte a Krad-lovag. – Érted őket? Gyanakszik… persze, hogy gyanakszik a tudás Istenének minden lében kanál lovagja. – Hogyne! – Húzta ki magát büszkén a dalnok. – Ez itt a Vörös Hold jele… ez egy csillagkép… a Diss Tüze. Ez egy csók! A hold alatti csók nyitja a kaput – jelentette ki. Alatta pedig a Vérgyűrű. Régóta szomjazik, de ne siessünk úgy előre, még nem léptünk be. – Én vállalom, de ki legyen a másik? Gerolt, akarod?… – A bárd mosolyára a gorvikinak csak gyilkos vicsor volt a válasza. Tudtam, hogy ez a pojáca s tökéletes választás, ezzel a közjátékkal elaltatja a lovag figyelmét. – Arinne, ha szabad. Nagyon akarjuk azt a kincset, ugye? – fordult a szemrevaló harcoslány irányába. Bizony! Nagyon akarjuk. Az a ripacs…   a Rotundá
Megjegyzés küldése
Itt van olvashatóan is! »

Bandi - Ha tudnád mennyit ér

-
  A syburri száznagy hatalmas vállait összébb húzva lépett be az akol ajtaján. – Miért sírdogálsz, édes lányom? A hajadon karcsú teste reszketett, válasza is csak érthetetlen hüppögés volt. – Eredj utána! Csókold meg! – Mit számít ez már? – kérdezte a lány kisírt szemekkel. – Hogyhogy mit számít? Makacs vagy, mint az öszvér, és pont annyi az eszed is! A lány rámeredt az apjára. – Az a csók fogja melegíteni, miközben menetelünk az esőben. Az a csók fűti fel, mikor a krániak csatakiáltása megdermesztené szívét. Az a csók lesz az egyetlen szépség, amire emlékezhet a háború vérmocskos sártengerében. Ezt mind megtagadnád tőle, mert te inkább pityeregsz, elbújva a világ elől? – Nem! – vágta rá a lány. – Akkor futás! Még a dombtetőn utoléred! A lány elrohant, a katona visszanézett a tornácon álló asszonyhoz: – Északnak indultok a nénédhez! – utasította szelíden, olyan gyengédséggel, ahogyan egymást is szerették. – Még nem döntöttem el – mondta a nő hanyagul, karjait ös
Megjegyzés küldése
Itt van olvashatóan is! »

Bandi - Semmi sem elég

-
  Az idős mester ajkán gyermeki mosoly játszott, vénségére hóbortos passziójának hódolt. Lezökkent az ivó örökké füstös szegletébe, szemét a mentál-világra nyitotta, úgy hallgatta az ittas vendégek történeteit. A hazugság egyedi mintázatait vizsgálta. – … és kivágtam a sárkány szívét, majd elvittem szerelmem zálogául. Az alidari nő azon nyomban belém szeretett, holott egész életében egy warviki grófnak szánták. A mester elnézően ingatta a fejét. – Az én történetem nem ilyen vidám – szólt egy hollóhajú vándor. – Halljuk! – biztatta az ivó mindig hálás közönsége. – Csupán egyvalamit kértem tőle, de akkoriban a szent inkvizíció kutatott utánam minden erejével. Aztán meg a Kráni Tizenhármak egyike haragudott meg rám. Ilyen veszedelmek közt, hogy éljen az ember a szívének? A mester szemei egyre tágabbra nyíltak, szemöldöke felszaladt. – Más síkokat jártam, hogy elnyerjem figyelmét. Persze ezek után sem kaptam meg, amit kértem, de nem adtam fel. Átvágtam Yneven hosszába, és szá
Megjegyzés küldése
Itt van olvashatóan is! »

Levente - Csók - A szokás hatalma

-
 Az ifjú Aram gyanakodva nézett Khalifra, és igyekezett úgy tenni, mintha nem lenne tudatában, hogy mindenki őket figyeli. A karavánkísérők vezetője azonban olyan rezzenéstelenül állta a fürkésző pillantást, hogy az bármelyik hivatásos szerencsejátékosnak a becsületére vált volna. – Szóval meg kell csókolnom egy szamarat? – Egen. De nem egy szamarat, hanem Demirlát. – Aki egy szamár. – Ha így nézzük, igen. De ő a karaván kabalája. Ez a szokás. A biztonságos út és a jó szerencse érdekében az új fiúnak kell ezt megtennie. A karavánért. A hadzsinak nem kellett körbenéznie, hogy lássa, hallótávon belül mindenki komolyan bólogatott. Tán még Demirla is. – Szóval… a karavánért – morogta erőtlenül. – Nna. Érted te ezt – vágta hátba Khalif, majd elővett egy kendőt a zsebéből. – Kösd be a szemed. – Miért is? – támadt fel ismét Aram gyanakvása, de Khalif csak legyintett. – Én például nem akarnám látni, ahogy megcsókolok egy szamarat. De nekem nem volt választási lehetőségem. Neked akarok
Megjegyzés küldése
Itt van olvashatóan is! »

Kata - Áldozat

-
  – Csak egy csók volt, semmi több! – Ne hazudj! Hisz láttam! – Tégy úgy, mintha nem láttad volna! Abramo ujjai görcsösen túrtak éjtincseibe. Elfordult a padlásszoba közepén toporgó Luciától. Húga tekintetéből könyörgés és kétségbeesés sütött, szorongva karolta át magát. – A te érdekedben tettem. Gondolod, hogy másként engedek Delgado... udvarlásának? Ha nem volna a kezében bizonyíték ellened? Csak így tudtam elejét venni, hogy mindent kitálaljon a dacorgának. Abramo örök riválisa, Delgado régóta kísértette már Lucia lépteit. A gon-corga nem volt biztos benne, azért-e, mert klántársa valóban vonzódik a lányhoz, vagy csupán ezáltal remélt egy meggondolatlan tettet kiprovokálni belőle. – Ostoba! Most hogy lefeküdtél vele, már nyugodtan kitálalhat! – tört ki keserű kacajban. Húga az ajkába harapott. – Míg rendszeresen az ágyára járok, hallgatni fog – suttogta. Abramo vad tekintettel meredt rá. Delgado most nagyon okosnak képzeli magát. Vagy eltűröm, hogy a húgomat rakosgass
Megjegyzés küldése
Itt van olvashatóan is! »

Asyl - A szokás hatalma

-
 Az ifjú Beni gyanakodva nézett Khalifra, és igyekezett úgy tenni, mintha nem lenne tudatában, hogy mindenki őket figyeli. A karavánkísérők vezetője azonban olyan rezzenéstelenül állta a fürkésző pillantást, hogy az bármelyik hivatásos szerencsejátékosnak a becsületére vált volna. - Szóval meg kell csókolnom egy szamarat? - Egen. De nem egy szamarat, hanem Demirlát. - Aki egy szamár. - Ha így nézzük, igen. De ő a karaván kabalája. Ez a szokás. A biztonságos út és a jó szerencse érdekében az új fiúnak kell ezt megtennie. A csapatért. A hadzsinak nem kellett körbenéznie, hogy lássa, hallótávon belül mindenki komolyan bólogatott. Tán még Demirla is. - Szóval… a csapatért – morogta erőtlenül. - Nna. Érted te ezt - vágta hátba Khalif, majd elővett egy kendőt a zsebéből. - Kösd be a szemed. - Miért is? - támadt fel ismét Beni gyanakvása, de Khalif csak legyintett. - Én például nem akarnám látni, ahogy megcsókolok egy szamarat. De nekem nem volt választási lehetőségem. Neked akarok s
3 megjegyzés
Itt van olvashatóan is! »