Bandi - Semmi sem elég

 

Az idős mester ajkán gyermeki mosoly játszott, vénségére hóbortos passziójának hódolt. Lezökkent az ivó örökké füstös szegletébe, szemét a mentál-világra nyitotta, úgy hallgatta az ittas vendégek történeteit. A hazugság egyedi mintázatait vizsgálta.

– … és kivágtam a sárkány szívét, majd elvittem szerelmem zálogául. Az alidari nő azon nyomban belém szeretett, holott egész életében egy warviki grófnak szánták.

A mester elnézően ingatta a fejét.

– Az én történetem nem ilyen vidám – szólt egy hollóhajú vándor.

– Halljuk! – biztatta az ivó mindig hálás közönsége.

– Csupán egyvalamit kértem tőle, de akkoriban a szent inkvizíció kutatott utánam minden erejével. Aztán meg a Kráni Tizenhármak egyike haragudott meg rám. Ilyen veszedelmek közt, hogy éljen az ember a szívének?

A mester szemei egyre tágabbra nyíltak, szemöldöke felszaladt.

– Más síkokat jártam, hogy elnyerjem figyelmét. Persze ezek után sem kaptam meg, amit kértem, de nem adtam fel. Átvágtam Yneven hosszába, és száz csatát vívtam, míg végül birodalmat alapítottam, és neki ajánlottam.

– És mi volt az, amit kértél, elárulod? – kérdezte egy karcos hang.

– Egy csókot.                                                     

– És megkaptad végül?

– Nem… pedig az isteni lett volna.