Levente - Csók - A szokás hatalma

 Az ifjú Aram gyanakodva nézett Khalifra, és igyekezett úgy tenni, mintha nem lenne tudatában, hogy mindenki őket figyeli. A karavánkísérők vezetője azonban olyan rezzenéstelenül állta a fürkésző pillantást, hogy az bármelyik hivatásos szerencsejátékosnak a becsületére vált volna.

– Szóval meg kell csókolnom egy szamarat?

– Egen. De nem egy szamarat, hanem Demirlát.

– Aki egy szamár.

– Ha így nézzük, igen. De ő a karaván kabalája. Ez a szokás. A biztonságos út és a jó szerencse érdekében az új fiúnak kell ezt megtennie. A karavánért.

A hadzsinak nem kellett körbenéznie, hogy lássa, hallótávon belül mindenki komolyan bólogatott. Tán még Demirla is.

– Szóval… a karavánért – morogta erőtlenül.

– Nna. Érted te ezt – vágta hátba Khalif, majd elővett egy kendőt a zsebéből. – Kösd be a szemed.

– Miért is? – támadt fel ismét Aram gyanakvása, de Khalif csak legyintett.

– Én például nem akarnám látni, ahogy megcsókolok egy szamarat. De nekem nem volt választási lehetőségem. Neked akarok segíteni, kölyök.

Aramnak el kellett ismernie, hogy a másiknak igaza van, ezért elvette a kendőt és ügyetlenül bekötötte a szemét. Így viszont már nem láthatta, ahogy az adott jelre az egyik társa megfordítja Demirlát.